Nicolas Sarkozy francia elnök egy (nem teljesen új) érdekes ötletet vetett fel, ami szerint a netszolgáltatókat megsarcolnák, és a tévék és rádiók mintájára zenei általányt szednének be tőlük, amiből zenei alapot hoznának létre.
Az SG.hu cikkéből:
Sarkozy az európai országok kulturális minisztereivel való találkozás után ismertette a javaslatát, amiről a Le Figaro és több helyilap is beszámolt. az európai politikusok részvételével a napokban megtartott Forum d’Avignon rendezvényen elhangzottak szerint Franciaországban egy új nemzeti zenei központot hoznának létre és ennek működtetéséhez minden internetszolgáltatónak hozzá kellene járulnia. A modell hasonlít arra a megoldásra, ami jelenleg az elektronikus médiában működik és amelynek lényege, hogy a televízióadóknak átalánydíjat kell fizetniük a francia gyártású produkciók támogatására. Sarkozy az új rendszerrel akarja biztosítani, hogy a francia zeneipar kreativitása az eladások csökkenése ellenére is megmaradjon, az összegek újraelosztásáról pedig a Centre National de Musique gondoskodna. A francia elnök hozzátette, hogy egy ilyen megoldást fairnek tart.
Az ötlet nem új, itthon is felmerült már, és én is azt gondolom, hogy érdemes lenne elgondolkodni rajta. A szélessávú internet előfizetések ára nagyon alacsony. Párezer forintért 20-30 megabitet kötnek otthonra. Ezek a csomagok filmek és zenék letöltésére vannak kitalálva, ezzel is reklámozzák őket.
A kulcsszó: Magyarországon eddig (főleg) a netszolgáltatók kerestek a torrentezésen. Ezt meg kell változtatni. A torrentet nem lehet megszüntetni, de a sokmilliárd forintos internet-előfizetés bizniszből járna egy szelet mindenkinek, aki MIATT előfizetek. És igen, ez lehet filmes, zenész, újságíró.
Ne menjen csődbe az index sem az adblock miatt, hanem kapjon részt az előfizetési díjból.
Sokkal nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy az előfizetési díj egy részét azok az előadók, alkotók, bármilyen tartalmat előállítók kapják, akik miatt előfizettem. És oldják meg, hogy ez igazságosan legyen elosztva a nagy kiadók, stúdiók, és a független előadók között.