A tegnap este elindított magyar iTunes zenebolt sikere még kérdéses, egyelőre azonban örvendetes hír már a bolt jelenléte is.
A vásárlókon kívül fontos lehet az is, hogy az Apple hogyan számol el a magyar zenei jogkezelővel, az Artisjussal, vagyis a szerzők hogyan kapnak kifizetéseket, jogdíjakat. Erre a Quart iTunes cikke beszél részletesen, idézzük:
Az iTunes és az Artisjus között tavasz végén kezdődtek a tárgyalások. Kitzinger Dávid a Quartnak elmondta, hogy “nem volt nagy eltérés az elképzelésekben”, vagyis “mind szerkezetében, mint mértékében az Artisjus kihirdetett jogdíjaival összhangban álló megállapodás született.” Az elszámolás számonként történik, az iTunes által szolgáltatott részletes adatok alapján. Kitzinger Dávid kiemelte, hogy nálunk is várható az, hogy az albumok felől az egyes dalok felé tolódik el a zenefogyasztás. Mint mondta, az iTunesnál már nem is használják az “album” szót – inkább “csomagban kínált dalokról” (bundle track) beszélnek, ami nemcsak lemez lehet, hanem a szolgáltatás számára rögzített exkluzív stúdiófelvétel is, válogatás, koncertfelvétel.A jogdíjak pontos mértéke ugyan üzleti titok, de Kitzinger Dávid szerint közel áll a nyilvánosan hozzáférhető tarifákhoz, illetve megegyezik a más országokban fizetett jogdíjakkal is. Az iTunes havonta küld részletes elszámolást az Artisjusnak, a dalszerzők és szövegírók pedig negyedévente kapják meg a járandóságukat. A szakember szerint a tárgyalások sikere igazolja azt, hogy nem az Artisjuson – a néha emlegetett “túlzott követeléseken” – múlt eddig sem a hazai digitális piac felpezsdülése.
Az biztos, hogy 2011. szeptember 28-a mérföldkő a hazai zenei ipar életében.
Update: Megnéztük, hogy nektek ne kelljen: az Apple, ha a fentiek igazak kb. 5-7Ft-ot fizet a dalok előhallgatásáért, és 20-25Ft-ot letöltésenként az Artisjusnak. (Forrás: Artisjus jogdíjközlemény.) Tipp: írjatok slágereket, és ez a pénz a ti zsebetekbe is vándorolhat 🙂